Szolgáltatás, építőipar, kereskedelem

Szolgáltató és kereskedő vállalkozások

Mi a Terrán tetőcserepet választottuk házunk tetőcseréje után

cserepeslemez.jpg

Régi építésű családi házunk van, illetve csak egy része épült régen. pár éve bővítve lett a ház és épült hozzá két terasz is. Amikor készült a bővítés, akkor a tető kialakítása és megépítését követően használt, bontott tetőcserepek kerültek fel a tetőfedés során.

Az elmúlt években lakás előtakarékossági számlán összegyűjtött és felújításra szánt pénzből elhatároztuk, hogy lecseréljük a házunkon a tetőt. Sokat nézelődtünk és informálódtunk interneten és személyesen is több kereskedőnél. Sok szakembert és véleményt hallgattunk meg, ami alapján hoztuk meg végül a döntésünket.

Több alternatíva is felmerült. Én személy szerint a cserepes lemezt tartottam a legjobb megoldásnak. Több szempontból is ez volt a favorit. Nekem személy szerint a halálom, amikor a tetőcserepeket igazgatni kell. Nem szeretem nézegetni, ahogy a cseepek nem úgy állnak, ahogy kell, hanem össze-vissza.

Tetszik a cserepes lemezbe továbbá, hogy nagy léptékben lehet haladni vele a tetőfedés szempontjából. Akár 6 méteres hosszúságban tudják legyártani. A fedési szélessége átlagosan 10cm az oldalirányban való hasznos szélessége 1,1 méter.

A szakemberek, akiket meghallgattam a párom álláspontját változtatták meg a Terrán tetőcserép irányába. A véleményük szerint tartósabb, nézzem meg az igazán régi épületeket, mindegyiknek a tetején tetőcserép van. A legtöbbje a mai napig teljesen jól véd az esővíz és az időjárás viszontagságaival szemben. Ahogy Ők mondták: kiállta a tetőcserép az idő próbáját.

Ha a tartósságot tekintjük elsődleges szempontnak, akkor a tetőcserép a nyerő választás. Az igaz, hogy nagyobb terhelés nehezedik a tetőre a cserepes lemezzel szemben, de a tartósság a lényeg a mi szempontunkból. Amennyiben megfelelő minőségű faanyag kerül a tetőszerkezet kialakításakor a szerkezetbe, akkor nem kell majd a cserepeket igazítani, hogy jól álljanak a tetőn.

Egy pár Terrán tetőcserép a sok közül:

 

TERMÉKINFORMÁCIÓ

Mayer Zsolt +36 70 387 8980

ÉRTÉKESÍTÉS

Mursa Brigitta
+36 70 636 8887

A bejegyzés trackback címe:

https://vallalkozso.blog.hu/api/trackback/id/tr7316434892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szolgáltatás, építőipar, kereskedelem

Magyarországi építőipari, kereskedői és szerviz szolgáltatásokat nyújtó cégek, vállalkozások oldala.

süti beállítások módosítása