Szolgáltatás, építőipar, kereskedelem

Szolgáltató és kereskedő vállalkozások

Lomtalanítás konténerrel, gyors és kényelmes megoldás

kontener_rendeles.jpg

Pár évvel ezelőtt, amikor kertes házba költöztünk a panel lakásunkból, akkor minden a garázsunkban landolt. Rengeteg kartondobozba csomagolt holmink volt, amit apránként vittünk be a házba és kerültek a helyükre a holmiaink.

Közel két év elteltével azt vettük észre, hogy a garázs nem más, mint lomtároló funkciót tölt be.Rádöbbentünk, hogy sok olyan felesleges immár kacatunk van, ami csak a helyet foglalja, évek óta nem használtuk és nem is hiányzott senkinek.

Elhatároztuk, hogy kiürítjük a garázst, kitakarítjuk és végre rend lesz és tisztaság. Hozzáférek a motorhoz, a gyerekek a biciklikhez és még folytathatnám.

Az első meglepetés akkor jött, amikor nem tudtuk eldönteni, hogy teherautót hívjunk, vagy konténer rendelés mellett döntsünk.

Logikusan átgondolva a gyakorlati részét a dolognak a teherautós megoldással az a baj, hogy itt áll a nyakamon a teherautó sofőrje és nincsenek óráim és napjaim, ahogy haladok a garázzsal, hogy szelektáljak.

Abban az esetben ha előbb a garázst pakolom ki és csak aztán hívok szállítót, akkor az összegyűlt szemetet vagy kint tárolom és bevállalom, hogy elázik, vagy a garázsban gyűjtöm a szemetet is és csak a végén lesz helyem és látom hogyan haladok.

Ezek mérlegelése után a konténer rendelés mellett döntöttünk. Egyrészt van hely, ahova a konténert lerakják, kett kényelmesebb egyből a konténerbe raknom a hulladékot.

így folyamatosan haladhattam a pakolással és a szelektálással, illetve sikerült átrendeznem a garázst és egy szerszámos munkaasztal is helyet kaphatott, ahol szerelhetek kényelmesen.

Az külön öröm volt, hogy a tetőfelújításból megmaradt sittet és hulladékokat is elszállították egy konténerrel, nem kellett szelektálnom a hulladékok fajtáit.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vallalkozso.blog.hu/api/trackback/id/tr10016752306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szolgáltatás, építőipar, kereskedelem

Magyarországi építőipari, kereskedői és szerviz szolgáltatásokat nyújtó cégek, vállalkozások oldala.

süti beállítások módosítása